Az elektronikus fizetés minden korábbinál nagyobb népszerűségnek örvend. A bankkártya használata mellett mind inkább előtérbe kerül az okostelefonnal és okosórával zajló fizetés. A vonatkozó szolgáltatásoknál, termékeknél a Szép kártya és az EP kártya is főszerepbe kerülhet. Vállalkozóként tehát nemcsak a jogszabályi kötelezettségnek szükséges eleget tenni a megfelelő POS terminál használatával, hanem a fogyasztói igényeknek is.
A vállalkozás méretétől és a tevékenység jellegétől függően érdemes kiválasztani a minden szempontból megfelelő terminált. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a bankfüggetlen terminálokkal kifejezetten jól lehet járni, főleg akkor, ha az azonnali kiadások helyett inkább bérlésben gondolkodsz.
Kiszállítás, üzembe helyezés és szerviz ingyenesen
Kevesen tudják, hogy a bérlés egyik nagy előnye a szerviz költségek szolgáltató általi átvállalása. A kifogástalan működést tehát a választott cég biztosítja, Neked tulajdonképpen annyi a dolgod, hogy használd és a szerződésben foglaltaknak megfelelő összeget, bérleti díjat fizesd. A kiszállítás és az üzembe helyezés is a szolgáltató feladata, természetesen az internet elérésről mindenképpen gondoskodni kell a használathoz. Így működnek a bankfüggetlen POS terminálok.
0-24 órás ügyfélszolgálat
A vásárlói kényelemhez különálló egységgel rendelkező terminálok érhetők el, de a stabil és masszív megoldások kedvelői éppen úgy megtalálhatják számításukat, mint azok, akik az elegáns, kisméretű és gyors terminálokban gondolkodnak. A bankkártyás és a Szép kártyás fizetés biztosítása a kereskedelemben, a vendéglátásban egyaránt kiemelt jelentőséggel bír. A megbízható használathoz 0-24 órás ügyfélszolgálat is társul a POS terminálbérléshez, így ha bármi gond adódnak, akkor legkésőbb 24 órán belül biztosan megoldhatók a fennakadások.
Online elektronikus fizetés
A biztonságos kártyás fizetési lehetőség alapvető elvárás a mai kor embere részéről. A POS bankkártyás terminálok a legszigorúbb cyberbiztonsági és PCI DSS előírásoknak megfelelve szolgálják a fogyasztói elégedettségét. Az elektronikus fizetés nemcsak az offline kereskedelemben kerülhet fókuszba, hanem akkor is, ha webáruház üzemeltetés a cél. A kártyával történő fizetéskor a biztonság és a gyorsaság egyaránt fontos azoknak, akik utánvéttel való bajlódás nélkül jutnának hozzá a kiszemelt termékekhez. Bár még mindig sokan kedvelik az utánvétet, de a költséghatékonyság apropóján mind többen választják az azonnali online fizetést.